Nyugat-indiai manátusz

A nyugat - indiai manátusz nem tartozik a legkecsesebb

tengerlakók közé, még ha a tengerészek mondái összefüggésbe hozzák is

bizonyos szirén-történetekkel.

A manátuszt a XVIII.században

kezdték el vadászni húsáért és bőréért.

A víz alatti növények iránti

hatalmas étvágya miatt ma a világ

egyes részein arra használják,

hogy megakadályozzák

a vízi növények túlburjánzását.

• Életmód

   A manátusz az öblök,

lagúnák, lomha folyású folyók

és a folyótorkolatok zavaros

vizét kedvelik. A 20C-os-nál

melegebb vízben érzi magát

a legjobban. Ezért télen

gyakran melegebb területekre

vonul. A dél-amerikai manátusz

csak édes vízben fordul 

elő, a másik két faj azonban

édes és sós vízben egyaránt

otthonos.

  Habár a manátuszok általában

egyedül vagy kis családi

közösségekben élnek, a hidegebb

időszakban előfordul,

hogy nagyobb csoportokba

tömörülnek, például erőművek

közelében, ahol a meleg

hűtővíz az élővízbe ömlik. A

kora reggeli hidegben függőlegesen

"lógnak" a vízben, és

csak a pofájuk látszik ki; ha

melegebb lesz, egyre jobban 

megközelítik testükkel a víz

felszínét.

  Megfigyeltek már manátuszokat,

amint pofájukat

egymáshoz szorították, mintha

megcsókolták volna egymást.

Feltételezik, hogy ez a

köszöntés egy formája.

  Mivel a manátuszok emlősök,

lélegzetvételhez fel

kell merülniük a víz színére.

Bizonyos,hogy akár 15 percig

is képesek lélegzetvétel

nélkül a víz alatt maradni, de

többnyire öt- tíz percenként

felmerülnek. A vízen kívül

nem élnek meg.

• Táplálék és táplálkozásmód

  A manátusz vízi növényekkel

táplálkozik. Nappal

mindig csak rövid ideig eszik,

majd pihen. A táplálékot vagy

ügyes mellső végtagjaival

vagy nagy, kétlebenyes felső

ajkával juttatja a szájába. Fogai

gyors kopását az a tengeri

fű-faj okozza, amelyet általában

fogyaszt, valamint az a 

nagy mennyiségű homok, ami

evés közben a szájába kerül.

A szájában hátul új fogak nőnek,

melyek havonta körülbelül

egy centiméterrel előre tolódnak,

és pótolják az elkopott

elülső fogakat.

  Ahhoz, hogy roppant tömegét

tartani tudja, a manátusznak

óriási mennyiségű

táplálékra van szüksége. Naponta

testtömegének akár 15

százalékát is kitevő eledelt

fogyaszt. Nagy tömegének

köszönhetően evés közben

stabilan tartja helyzetét. Általában

a víz alatt eszik, mindazonáltal

előfordul néha, hogy

felmerül a vízből.

• Szaporodás

  A manátuszok szaporodási

rátája nem mondható magasnak:

a tehén általában csak 

kétévenként borjadzik, ritka az

ikerellés.

  A párzásra hajlandó nőstény

körül több hím is összegyűlik;

orrukat hozzádörzsölve

udvarolnak neki, és

megpróbálják elűzni vetélytársaikat.

  Az ellésre több mint egy

évvel később, a víz alatt kerül

sor. Az anya a hátára veszi és

rögtön a víz felszínére viszi a

kölykét, hogy az megtehesse

első lélegzetvételét. A borjú

körülbelül három évig szopik

annak ellenére, hogy néhány

hónaposan már növényi táplálékot 

is fogyaszt.

• A manátusz és az ember

  A manátusznak nincsenek természetes

ellenségei. Mára kritikussá

vált helyzetét ugyanúgy 

az ember idézte elő, mint

ahogyan a dugongféle Steller

tengeri tehén kipusztulását,

mert jóízű húsáért és bőréért

vadászott a manátuszra. 1838

és 1942 között többezer manátuszt

öltek meg.

  A környezetszennyezés és

a gátépítések veszélyeztetik

élőhelyeit.

  Mivel a manátuszok kíváncsi

és egyúttal igen lassú

állatok, sokan végzik úgy,

hogy beleakadnak a motoros

tengerjárók hajócsavarjában,

ami súlyos sérülésekhez

vagy az állat pusztulásához 

vezethet.

  Floridában betelepítették,

mert azt remélik, hogy megtisztítja

a vízi utakat a túlburjánzó

 növényzettől.

Borz

Közép-Európa egyik legismertebb emlősállata a borz,

életmódja azonban sokak számára titok marad, mert napja

nagy részét a föld alatt tölti.

A borzok olyan változatos élőhelyeken laknak,

mint az erdők, cserjések,

lápok, mocsarak és parti bozótok.

Fekete-fehér csíkos fejük, széles, testes törzsük

és rövid lábuk jellegzetes.

Föld alatti üregekben élnek, amelyekben

gyakran több borzgeneráció lakik.

• Életmód

  A borzok barátságos állatok.

Családi csoportokban élnek,

amelyek nagysága alapvetően az

adott helyen rendelkezésre álló

élelemkínálattól függ. Olykor

ugyanazon a környéken több csoporttal

is lehet találkozni.

  Minden egyes közösség föld

alatti odúban lakik. A csoportot

egy domináns hím vezeti, amely

elűz minden idegen borzot, ha az

túlságosan közel merészkedik az 

odvához. A csoporttagok egymás

között mirigyváladékkal jelölik

meg magukat.

  Az élelmet kereső borzok

olykor nagy távolságot is megtesznek,

mindig ugyanazokat az

utakat használva. Elegendő élelemkínálat

esetén körzetük az odú

körül alig terjed túl két kilométeren.

Párzás idején a nősténytársat 

kereső hímek nagy

távolságokat tesznek meg.

• Szaporodás

  A borzok párzási időszaka

igen hosszú, februártól októberig
tart, és augusztusban van a csúcspontja.
Rendszerint erre az időre
esik a megtermékenyülés. A peték
legtöbbször csak decemberben 
fészkelik be magukat az anyaméhbe,
így az utódok a rákövetkező
februárban születnek
meg. Általában egy-négy borzkölyök
jön a világra a föld alatt , az
odú külön ellőkamrájában. Nyolc
héten át maradnak, és anyjuk
szoptatja őket. Bár ezután a
nősténnyel együtt már élelemkereső
útra is kimerészkednek az
odún kívülre,anyjuk csak négy hónapos
korukban választja le
őket magáról.

• Táplálék és vadászat

  A borz csaknem mindent

megeszik, a kisemlősöktől - pl.

nyulak, vakondok és patkányok,

különösen azok kicsinyei - 

egészen a rovarokig, meztelen

csigákig és békákig. Étlapját különböző

gyökerek, növények és

gyümölcsök egészítik ki, és teszik

a borzot igazi mindenevővé.

Bár a borz erős állat, a födi giliszta

a kedvenc táplálékai közé tartozik. 

A borz enyhe, nyirkos őszi

éjszakákon olykor akár tíz óra

hosszat is úton van, földi giliszták

után kutatva.

A borz legtöbbször alkonyatkor

hagyja el építményét és indul

vadászatra. Mivel nem lát jól, az

élelemkeresés során kifinomult

szaglására és jó hallására hagyatkozik.

• A borz és az ember

  Az ember az egyetlen 

élőlény, amely veszélyt jelent a 

borzra. Borotva- és festőecset
gyártáshoz felhasznált bundájáért
üldözték, csapdákat állítottak
neki, és kutyás vadászatokon
pusztán "sportból" okozták a
vesztét.
Anglia számos vidékén rókavadászatkor
betemetik a borzodú
kijáratait, hogy ezzel elvágják a 
róka menekülési útját. Bár a borzok
később újra szabaddá tudják
tenni a kijáratokat, vadászatpártiak
és állatvédők eltérően vélekednek
az ember ezen szokásáról. Az
állatvédők úgy vélik, hogy az odú
betemetése rontja a szellőzését és
megzavarja a borz étkezési rendjét.
A borzvadászat Közép-Európában
általában nem dívik. A legnagyobb 
fenyegetést a borzra
nézve a közúti forgalom jelenti.
Az utakon több borz pusztul el,
mint bármi más módon.

Kúpos fóka

Az akár három és fél méter hosszú és 315 kg tömegű

kúpos fóka vastag zsírrétege folytán olyan jeges vízbe is megél,

amelyben az ember pillanatok alatt megfagyna.

Nagy szemükkel és selymes bundájukkal a

kúpos fókák szép látványt nyújtanak
az elhagyott tengerparton. A borjúfókáktól
megnyúlt, kúp alakú orruk különbözteti meg
őket. Áramvonalas testüket és erős
uszonyaiknak köszönhetően kitűnő úszók.

• Táplálék és vadászat

  A fókák táplálkozásukkal

alkalmazkodnak a mindenkori

halkínálathoz. Nagy, nem túlzottan

domború szaruhártyával ellátott

szemükkel még a zavaros vízben

is jól látnak. Vadászatkor azonban

hallásuk és szaglásuk összehasonlíthatatlanul

fontosabb, így még

vak fókák is könnyűszerrel juthatnak 

zsákmányhoz.

A valódi fókaféléknek nincs külső

fülkagylójuk, rendelkeznek viszont

olyan rendkívül érzékeny

belső hallószervvel, amely segítségükre

van a halak üldözésében.
Ez a lemerülésnél a víz behatolásának
megakadályozására bezárul.
Ezek az állatok vadászatnál
valószínűleg hasonló visszhang
lokációs rendszert használnak,
mint a delfinek.
Pofájuk és bajuszszőreik igen
érzékenyek: segítségükkel az
üldöző fóka érzékeli az előle
menekülő zsákmányállatok által
kiváltott vízrezdüléseket.
Amint a kúpos fóka felfedez egy
halat, üldözőbe veszi és mivel
fürge, el is fogja. A fóka vérének
hemoglobin- tartalma
magas,
az állat akár 20 percig is képes víz 
alatt tartózkodni.

• Szaporodás

  A kúpos fókák párzási

ideje szeptember és december

közé esik. A nőstények elléskor a

partra mennek. Mivel a párosodásra

röviddel a nőstény ellése

után kerül sor, ekkor a bikák is ott

tartózkodnak, hogy párzási körzetüket

kijelöljék.

A nőstény egyetlen borjat ellik,

amelyet 14-17 napig szoptat. A

tengerpart általában tele van fókákkal,

tehát az anyáknak védeniük,

kell borjaikat, nehogy agyonnyomják

őket. A kicsik homokszín- hófehér

bundában jönnek

világra, amely három hét elteltével

fokozatosan fiatalkori szürke

bundára cserélődik. Körülbelül

ugyanebben az időben lesz az

anya újra fogamzóképes és elveszti

érdeklődését kölyke iránt.

Az idősebb, tapasztalt bikák

uralják a partot, és elfoglalják

azon szakaszokat, amelyen a legtöbb

nőstény tartózkodik. Mivel a

fókák nem létesítenek párkapcsolatot,

 a bika partszakasza minden

nőstényével egymás után párosodik.

A párosodás után a nőstények

elmennek a "nászpartról", hogy

táplálék után nézzenek. Kölykeiket

elhagyják, így azoknak kell

ellátniuk magukat. Az éhességtől

hajtva végül eljutnak a tengerbe.

• A fóka és az ember

  A fókára az ember évezredek 

óta vadászott. Bőre ruházatul

szolgált, zsírját pedig feldolgozták

lámpaolajnak. Sok tengerparti falu

számára a fóka hús volt a mindennapi

élelem fő alkotóeleme.

Az utóbbi időben a fiatal

fókakölyköket megölték, hogy a

divatot kiszolgáló ipart ellássák

fehér és homokszínű prémmel.

Manapság a fóka bundája az

ember számára nem képvisel

ugyanolyan értéket, mivel a természetvédők

ráébresztették arra,

milyen szenvedést okoz az állatoknak.

A kúpos fókát nem mindenhol

kedvelik. A halászok neheztelnek

rájuk, mert rengeteg tengeri lazacot

és tőkehalat falnak fel. A tudósok

ezzel nem értenek egyet - 

kutatásaik szerint a kúpos fóka

nem veszélyezteti ezen halak

állományát.

A kúpos fókákat 1988- ban

ugyan az a vírus támadta meg - ha

kisebb mértékben is -, mint amelyik

a borjúfóka állományt tizedelte

meg.

Afrikai elefánt

Az afrikai elefánt a legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlősállat,

ugyanakkor minden bizonnyal

a legjobb természetű is. Békésen él családi csoportban.

Jóllehet az afrikai elefánt eredetileg a szavannák

állata, kellően tud alkalmazkodni ahhoz, hogy

hazája - Afrikának a Szahara sivatagtól délre

fekvő része - legkülönbözőbb területein élhessen.

Azonban csak ott telepedik meg, ahol a közelben

ivóvízforrások és "fürdőhelyek" találhatók.

• Életmód

  Az elefántok kifejezetten

szociális viselkedésű és erősen

családhoz kötődő állatok. Egymás

közötti kapcsolataik annyira szorosak,

hogy halottaikat ágakkal és

lombozattal valósággal eltemetik.

Gyászolják is őket: órákon át

egyfajta halottvirrasztást tartanak

mellettük.

  A tehenek és borjak családi

kötelékben élnek, olyan tehén

vezetésével, amellyel a csoport

minden egyes tagja rokonságban 

áll.

  A fiatal bikákat kizárják a

családból, amint ivarérettek lesznek.

Ők azután külön csoportokba

verődve agglegényéletet élnek.

A kifejlett bikák egyedül élnek,

őket csak akkor engedik be a 

családba - és akkor is csupán

rövid időre -, ha az egyik tehén

üzekedik.

  A csordák, még ha nagy

távolságokat tesznek is meg, nem

távolodnak el túl messzire a

víztől. Az elefántok ugyanis nem

csak inni szeretnek nagyon,

hanem fürdeni is, mégpedig

lehetőség szerint minden este.

  Fürdés után az elefántok

száraz földel hintik be nedves

bőrüket. Az így keletkező por - és

iszapréteg segíti őket a csípő

rovarok állandó támadásai elleni

védekezésben.

• Kommunikáció

  Ha az elefántok a bozótban

élelmet keresve nem látják

egymást, mély morgó hangot hallatva

tudatják a többiekkel, hogy

jól vannak. Régebben ezeket a 

hangokat gyomorkorgásnak vélték,

ma már azonban tudjuk, hogy

ez a gurgulázás az orr, garat és

ormány mélyéről jön. Amint az

elefánt veszélyt érez, azzal figyelmezteti

társait, hogy hirtelen

elnémul.

  Az egyes állatok közötti konfliktusokat

rendszerint békés úton

simítják el. A rangsorban lejjebb

 álló állat rendes körülmények

között kitér a felérendelt elöl,

amint az fenyegető mozdulatokat

tesz: például ormányát feltekeri

vagy port kavar fel. Ilyen pillanatokban

hallhatók az elefántokra

oly jellemző trombitahangok is.

  Az ezekhez hasonló fenyegető

mozdulatokat alkalmazzák az

ellenségek elűzésére is.

• Szaporodás

  Az elefántok 14-15 éves

korukban párzanak először. Az

udvarláshoz tartozik a vonzalom

kimutatása. Ilyen gesztus például,

hogy a tehén és a bika ormányával

cirógatja egymást. Rendszerint

22 hónappal a párzás után

egyetlen borjú jön a világra. Az

újszülött állva mintegy 85 centiméter

magas és körülbelül 110

kilogramm tömegű.

A borjú legkevesebb két éven át

szopik, olykor még sokkal tovább

is. A következő utód születése

után is családi kötelékben marad.

Egy tehén rendes esetben

négyévente ellik egy borjat, és így

gyakran egyszerre két vagy három

borjú is van körülötte, az

újszülöttől egészen a nyolc vagy

akár a tizenkét évesig. Ha borját

támadás éri, az anyaállat igen

határozottan a védelmére kel.

• Táplálék és táplálkozási szokások

  Az elefántok kizárólag

növényeket esznek. A legkülönbözőbb

füveket, lombozatot,

ágakat és gyümölcsöket fogyasztják.

Letépik őket,ormányukkal

kötegbe fogják, hogy azután a

szájukba juttassák. Az

elefántoknak csupán néhány foguk

van, ezeket az élelem szétőrlésére

használják. Ha egy elefánt

elveszíti valamennyi fogát, éhen hal.

Ez 70. életéve körül következik

be.

  Nem meglepő, hogy az elefántoknak

óriási az étvágyuk, és

csillapítására hatalmas mennyiségű

élelemre van szükségük.

Legszívesebben éjszaka, a kora

reggeli órákban és esténként

esznek és isznak, de menet közben

is táplálkoznak, nagyobb köteg

füvet vagy leveleket tépve le.

Csimpánz

A csimpánz tanulása során ösztöneire és képességeire

hagyatkozik. Viselkedésének tanulmányozása során megismerhetjük

elődeinek életmódját és viselkedését.

Valamennyi állat közül a csimpánz hasonlít

legjobban az emberre. Ezért azután

egyáltalán nem meglepő, ha olyan ismerős

emberi tulajdonságokkal rendelkezik,

mint a mimika, a problémamegoldó

képesség és a szülői gondviselés.

• Viselkedés

  A csimpánz körülbelül 

25-80 tagot számláló csoportokban 

él, melyeknek hím állat

a vezetője. A csoportok lakókörzete

erdős területeken

18-21 négyzet kilométer, nyílt terepen akár

a 100-200 négyzet kilométert is elérheti. A

különböző csoportok felségterületei

élőhelyükön belül

gyakran átfedik egymást. A

napközben aktív csimpánz az

éjszakát alvással tölti. Ellenségei

elől úgy védi magát,

hogy magas fák ágain készít

hajlékot. Ha a csoport nem

vándorol tovább, ugyanazt a

hajlékot több éjszakán át is

használja. A csimpánz tisztán

tartja vackát, és ügyel arra,

hogy ürüléke hajlékán kívül

pottyanjon le.

• Szaporodás

  Párosodás az év bármelyik 

szakaszában bekövetkezhet,

azonban mindig csak akkor,

ha a csoport valamelyik

nősténye fogamzásképes. Előfordul,

hogy ezen időszakban

- a rivalizálás legkisebb jele

nélkül - több hím is párzik

vele. A nőstényeknek az emberhez

hasonlóan menstruációs 

ciklusaik vannak, és a 

terhesség idején kívül 36 naponként

ivarzanak.

  Életének első öt hónapja

alatt a csimpánzkölyök anyja

szőrébe kapaszkodik, aki őt

így mindenhova magával viszi.

Mintegy hat hónapos korában

próbálkozik meg először

sz önálló járással. Az

egyéves kölyök körülbelül kilenc

kilogrammos, kétéves koráig

azonban még az anyjára

van utalva. A négy év körüli

fiatal csimpánz legtöbb idejét

hasonló korú fajtársaival tölti.

Nyolc-tíz éves koráig tanulja

meg, miként kell viselkednie a 

"majomtársadalom" felnőtt

tagjaként.

• Táplálék és táplálkozás

  A csimpánzok táplálékának

nagyobb részét a legkülönfélébb

gyümölcsök teszik ki.

Kora reggeli étkezésük után

aktivitásuk alábbhagy,"elpiszmogják"

az időt. Ha kedvük

szottyan, szereznek egy-egy

érett bogyót, ízletes levelet, rügyet

vagy virágot. Rendszerint

késő délután köszönt be második

aktívabb étkezési idejük.

  Folyadékszükségletének

nagy részét a csimpánz gyümölcsök

levéből fedezi, olykor

azonban a fák mélyedéseiben

található esővizet is megissza.

  Évek óta tudjuk, hogy a

csimpánz mézet és különféle

rovarokat is fogyaszt, például

termeszeket és hangyákat. A

biológusoknak az a feltételezése,

hogy a csimpánzok húst is

fogyasztanak, meglepetést keltett.

Ma már tudjuk, hogy a 

csimpánzok emlősökre is vadásznak.

Majdnem mindig felnőtt

hím majom pusztítja el a 

táplálékul szolgáló másik állatot.

A gyilkos majom többnyire

addig eszi, amíg jól nem

lakik, s csak utána osztja meg

zsákmányát a csoport többi

tagjával.

• A csimpánz és az ember

  Annak ellenére, hogy a 

majom sok szempontból rokon

vonásokat mutat az emberrel-

az állatkertek és a vadasparkok

látogatói is mindenütt a világon

nagyon kedvelik a csimpánzokat-

a csimpánz számára a legnagyobb

fenyegetést mégis az

ember jelenti. A két faj kezdetben 

a táplálékforrásokért versengett,

így a csimpánzokat hamarosan

elűzték a sűrűn lakott

emberi településekről.

  Afrika néhány vidékén a 

csimpánzok állatkertek és állatkísérletek

számára történő

befogása jövedelmező üzlet.

Az ember viselkedéséhez és

testfelépítéséhez való hasonlóság

miatt a csimpánzokkal

sokféle gyógyszerkísérletet

végeztek. E kísérletek sajnos-

az egyre hevesebb bírálatok

ellenére- mind a mai napig

széles körben folynak.

Jegesmedve

A félelmetesnek ható jegesmedve a kodiakmedvék és a kamcsatkai medvék

mellet a harmadik legnagyobb szárazföldi ragadozó.

Bundájának színe beleolvad a hóborította környezetbe.

A jegesmedvék testfelépítése tökéletesen

illeszkedik a jeges tundrán való élethez.

Roppant erős állatok, sőt gyorsak is - enyhén

ívelt lábukkal, öles lépteikkel hatalmas távolságokat

képesek megtenni. Sajátos járásuk és talpszőrzetük

segítségével biztonságosan mozognak.

• Életmód

  Az Északi-sark környékén
mindenütt élnek jegesmedvék, de a 
legtöbb időt mégis a sarkvidéki
zajló jégtömeg déli peremén töltik.
Úgy tűnik, kedvelt életterük ott
van, ahol a zajló jég, a nyílt víz és
a partsáv találkozik.
  A jegesmedve, mint a
magányosan élő állatok, gyakorlatilag
egész évben aktív és a teljes
napot a táplálék felkutatásával
tölti.
  A jegesmedvék ezenkívül
kitűnő úszók - vagy a kutyákhoz
hasonlóan fejjel előre ugranak be a 
vízbe, vagy háttal csúsznak bele.
Úszás közben elérheti a mintegy
tíz kilométeres sebességet is - a
"kutyaúszáshoz" csak a mellső
lábaikat használják, hátsó lábaikat
húzzák maguk után.
  Nyitott szemmel és zárt orrlyukkal
merülnek a víz felszíne
alá, ahol akár két percig is kibírják
levegővétel nélkül.

• Szaporodás

  A jegesmedvék tavasszal

párzanak, legaktívabb időszakuk

az április. Ebben az időben a

hímek igen nagy távolságot tesznek

meg, kölyök nélküli nőstény

után kutatva. A nőstények, miután

elváltak az utolsó alomtól, általában

három évenként ellenek.

  Október-november táján a

medvék a hóba vagy a tundra talajába

vájják barlangjukat, amelynek

nyílása általában egy déli fekvésű

rézsűn van, ahol az északi szél

nagy mennyiségű havat tornyoz

föl. Bár többnyire minden medve

ás magának barlangot, inkább csak

a vemhes nőstények töltenek el

benne hosszabb időt.

  A kölykök november-december

körül jönnek világra - születésükkor

akkorák, mint egy patkány,

tömegük 450-900 gramm, meztelenek,

süketek és vakok.

• Táplálék és vadászat

  A jegesmedve fő tápláléka

a fóka, jóllehet általában csak a

fókazsírt, a bőrt és a belsőségeket

eszi meg, a húst nem. A léknél áll

lépésben vagy lopakodva közelíti 

meg áldozatát, amikor a fókacsapat

a jégen napozik, s mancsával

végzetes csapást mér a fóka

vékony koponyájára.

  A nyár vége felé és az ősz

kezdetén a jegesmedvék bálna- és

atlanti rozmár tetemek után kutatnak

a partvidéken. Alkalomadtán

tíz-húsz jegesmedvéből álló csoportot

lehet megfigyelni, amint a 

tetemekből lakmároznak. Ebben az

évszakban a vadászatra nagyobb

kiterjedésű szárazföld áll rendelkezésre,

így a jegesmedvék táplálkozása

is valamivel változatosabb - 

ilyenkor szárazföldi emlősöket is

esznek.

Sün

A sün éjjeli állat, napközben sövények,

bokrok alatt alszik. Szúrós tüskéi remek védelmet nyújtanak

számára a ragadozókkal szemben.

A sövényeken kívül erdőszéleken, a városok

beépítetlen terein, parkokban, játszótereken

és sportpályákon is találkozhatunk sünnel.

Kerüli a sűrű erdőt, sokkal szívesebben

telepszik meg lakóházak kertjeiben.

• Életmód

  A sün éjjeli, magányos

állat. Nappal saját készítésű
fészkében alszik, s csak az éjszaka
beálltával hagyja el.
  Sok más kis termetű emlőshöz
hasonlóan a sün is téli álmot
alszik, ezért ősszel vastag
zsírréteget növeszt. Októberben
farakások alatt, a komposztban
vagy a szénaboglyában
vastagon bélelt fészket
készít, ebben vészeli át a telet.
  A gyakorlatilag teljes mozdulatlanságban
eltöltött idő
alatt a sün zsírtartalékaiból él.
Meleg napokon néha előfordul,
hogy felébred. Amint
azonban újra lehűl a levegő,
visszatér fészkébe.

• Szaporodás

  Az április vagy augusztusi

éjszakában hangos szuszogás

árulkodik a sünök párzási

idejéről. A hím néha órákig kering

a nőstény körül, hogy párosodhasson

vele. A párzást

követően elválnak útjaik.

  A kis sünök 32 nap múlva

fészekben jönnek világra.

  Ha csak szeptemberben

születnek meg, többnyire nem

vészelik át a telet. A kis sünök

két hétig teljesen vakok, anyjuk

szoptatja őket mindaddig,

amíg nem képesek szilárd táplálékot

magukhoz venni.

Mintegy négy hét múlva anyjuk

magával viszi őket életük

első táplálékszerző körútjára.

További 10 nap múlva felbomlik

a családi kötelék.

• Táplálék és táplálkozásmód

  A sünök éjszaka vadásznak.

Földigiliszták, rovarok és

százlábúak után kutatnak. Különösen

kedveli a bogarakat,

de nem veti meg a hernyókat,

csigákat sem. Gyakran támadnak

meg egérfészkeket is, és

elfogyasztják az újszülötteket.

Olyan állatokat is megesznek,

melyeket döglötten találtak,

ősszel pedig a puha gyümölcsök

számítanak ínyencfalatnak.

Megeszi a kutya- és 

macskaeledelt is. A kertészkedők

kedvencei, mert rengeteg

csigát elpusztítanak.

• Az ember és a sün

  Korábban az erdészek 

irtották a sünt, mivel hírhedt

fészekrabló. Napjainkban viszont

ezernyi sün leli halálát

az utakon.

  A sünök előszeretettel választják

téli telelőhelyül a tüzelőnek

szánt farakásokat,

melyeket ősszel gyűjtöttek

halomba, hogy télen elégessék.

Sok száz sün válik így a 

lángok martalékává.