2013. szeptember 14., szombat

Tundrafarkas

A pompás tundrafarkas a szűkös sarkvidéki térségek csendes
messzeségeiben él, ahol az év öt hónapjában sötétség borítja a vidéket.
Itt vadászik csaknem minden más állatra.

A sarkvidéki farkas képes éveken át fagypont
alatti hőmérsékleten kitartani, hónapokon át
sötétségben és heteken át táplálék nélkül élni.
A Föld ama kevés területének egyikén él,
ahol nem fenyegeti az ember jelenléte.
  • Élőhely
 A tundrafarkasok a Föld
egyik legbarátságtalanabb vidékén
élnek. Áprilisban a hőmérséklet
csak ritkán emelkedik -30 C fölé.
A föld a felszín alatt néhány centiméteres
mélységig tartósan fagyott,
csak lapos gyökerű növények
képesek itt életben maradni.
 Csak kevés emlősállat tud ilyen
körülmények között létezni. A legnépesebbek
ezek közül a lemmingek
és havasi nyulak, de a farkasfalkának
néha nagyobb zsákmányokra is 
szükségük van ahhoz, hogy életben
maradhasson. A jobb zsákmánynak
számító állatok a pézsmatulkok és a 
sarkvidéki tarándszarvasok, ezek
azonban csupán kis számban és
elszórtan találhatók meg. Emiatt a 
farkasfalkának olyan 2000 négyzetkilométeres
területet is át kell
fésülnie.
 Télen csökken a hőmérséklet. A
kisállatok a föld alatt keresnek
meleget, a sarkvidéki tarándszarvasoknak
azonban délre kell vándorolniuk,
hogy táplálékot találjanak.
Azokon a területeken, ahol a 
sarkvidéki tarándszarvasok a legfontosabb
vadászzsákmányok közé
tartoznak, a farkasok követik őket.

  • Táplálék és vadászat
 A kifejlett sarkvidéki 
tarándszarvasok és pézsmatulkok
túlságosan erősek ahhoz, hogy
egy magányos farkas fel tudja 
venni velük a harcot. Ha a farkasok
nagy zsákmány után néznek,
falkában vadásznak.
 A nyílt tundrán csak ritkán
van elég fedezék a meglepetésszerű 
támadáshoz. Mire a farkasfalka
utoléri a pézsmatulkokat,
azok rendszerint már kör alakú
védekező állásba rendeződnek.
 Ennél az alakzatnál a farkasok
nem egyenrangú ellenfelek a pézsmatulkok
szarvaival és rúgó patáival 
szemben: a falka éppen ezért 
ˇidegháborúbaˇkezd és arra összpontosít,
hogy feltörje a kört.
 A farkasok ide-oda futkosnak,
és arra kényszerítik a pézsmatulkokat,
hogy folyvást helyzetet
változtassanak, ha támadóikat
szemmel akarják tartani. Ez a taktika
gyakran semmit sem segít a 
farkasoknak, de ha szerencséjük
van, a pézsmatulkok riadtan szétrohannak.
A farkasok azon nyomban
üldözésbe kezdenek, és megpróbálnak
fiatal vagy gyenge állatokat
arra kényszeríteni, hogy
kiváljanak a csoportból. Ha az
egyik farkas áldozatába harap, a
többiek a segítségére jönnek, és
közösen teperik földre a megsebzett
állatot.

  • Szaporodás
 Ősszel és télen a falka
folyamatosan vándorol, de a márciusban
történő párzást követően
a vemhes nőstényfarkas elhagyja
a falkát, hogy megfelelő odút keressen.
Időnként újat ás, de ha
fagyott a föld, legtöbbször arra
kényszerül, hogy kicsinyeit egy
korábbi odúba - barlangban
vagy sziklahasadékban - hozza
világra.
 A születő kölykök vakok,
süketek és gyámoltalanok, teljesen
anyjukra vannak utalva.
 A farkaskölykök körülbelül
egy hónap elteltével tudnak húst
enni. Ettől a pillanattól kezdve a 
falka tagjai közösen vállalják a
kicsinyek táplálását. A zsákmánynál
teletömik a hasukat és a barlangba
való visszatérésük után
visszaöklendezik a húst a kölyköknek.
 Ha van elegendő táplálék, a
fiatal farkasok körülbelül a nyári
napforduló idején tudják követni
a falkát.
  • Életmód
 A farkasok rendes körülmények
között is falkában
élnek, olyan kis családi kötelékben, 
amely egy párból, annak
kölykeiből és még nem párosodott
utódaikból áll. 
 A falkát a rangidős hím, az
alfa hím uralja, ebben párja, az
alfa nőstény csaknem egyenrangú
vele. A falka többi tagja aláveti
magát a két vezető akaratának és
kifejleszti saját rangsorát. Vadászatkor
azonban, akár a kicsinyek
táplálásában és nevelésében, valamennyi
felnőtt állat együttműködik.
 Az egyedül kóborló farkasok
rendszerint olyan fiatal állatok,
amelyek elhagyják a falkát és
saját körzetet keresnek maguknak.
Ha a magányos farkas el
nem foglalt körzetet talál, vizelettel
és ürülékkel jelöli meg,
tudatván, hogy igényt tart rá.







1 megjegyzés: